• Könyvek
  • Akciók
Középfölde formálása
ISBN: 9789632279589
Kiadó: Helikon Kiadó
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 536
Kategória

Középfölde formálása

0 (0)
J. R. R. Tolkien nem csupán regényíró volt. Tudományos munkássága mellett élete főműve egy több mint 50 éven keresztül folyamatosan bővített és javított saját mitológiai rendszer, amelyet átfontak az általa kidolgozott mesterséges nyelvek. E páratlan mítoszciklus legismertebb darabjai A Gyűrűk Ura és A hobbit, illetve a posztumusz szerkesztett, A szilmarilok című gyűjtemény - amely azonban sajnos nem teljes, és nem tükrözi azt, ahogy a Professzor elképzelte a művet.

Tolkien halála után fia és hagyatékának gondozója, Christopher Tolkien hozzáférhetővé kívánta tenni a mitológiai ciklus eddig nem publikált részleteit is. A több ezer oldalnyi kéziratot a keletkezés sorrendjében, a lehetőségekhez képest letisztázva, de hiányosságaikat nem titkolva adta közre, sok-sok értelmező jegyzettel. Ez alkotja a Középfölde Históriája című 12 kötetes sorozatot, amelyben Középfölde mítoszainak eleddig rejtett mélységei, soha nem látott kincsei tárulnak az olvasó elé.

Középfölde formálása a legendák időbeli és földrajzi alakulását mutatja be. A legkorábbi ,,Szilmarilok" és a ,,Quenta Noldorinwa" fektetik le az alapokat, a teremtett világ egyetlen részletes leírása, az ,,Ambarkanta", ábrákkal és térképekkel mutatja be, hogyan alakul a valák, tündék és emberek földje egészen Númenor pusztulásáig. Láthatjuk az első ,,Szilmarilok"-térképet és olvashatjuk Valinor és Beleriand legkorábbi krónikáit. Közben megismerjük Beren és Túrin mítoszának folyamatos alakulását is.
Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 11 001 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
J. R. R. Tolkien
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-8702
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.olcsokonyvek.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard